Az első világháború alatt rengeteg nő állt munkába, miközben vezették a háztartást és nevelték a gyerekeket. A nőkre nagy szükség volt,de az anyagi és az emberi megbecsülésük elmaradt a várttól.
Dolgozó nők:
Mivel a háború miatt bevonultak a férfiak, hamar munkaerő hiány alakult ki. 1915 végétől a magyar női munkások száma megugrott és 1908-ra becslések szerint a nők fele kenyérkeresővé vált. Nem csak a falusi asszonyok, hanem a városi és a középosztályi hölgyek is kénytelenek voltak munkát vállalni. A nők olyan szakmákat sajátosítottak el, ahol eddig kizárólag férfiak dolgoztak.
A gyárakban dolgozó nők helyzete nem volt a legjobb, amit ebben a korabeli cikkben is láthatunk:
" A helyzetünk olyan, hogy mindenki -a legmagasabb gyári tisztviselőtől kezdve a legkisebb mesterig- mindenki velünk gorombáskodik, mindenki úr akar lenni felettünk. Amelett keresetünk silány, heti 18-20-24 korona. Ezért a bérért dolgoztunk rettenetesen rossz, büdös levegőjü odúban, napi tíz órát, eggyik héten éjjel, másik héten nappal."
Nem csak a gyárakban, hanem a hivatalokban, szolgáltató szektorban is egyre több nővel találkozott az ember. Nők voltak a villamoskalauzok, a bérkocsisok, az utcaseprők, a mozdonyfűtők, a pincérek, a kereskedők, tanítok és az orvosok is.
Bár a dolgozó nők szóbeli megbecsülése elég nagy, az anyagi elismerés elég kevés volt. Hiába végezték ugyanazt a munkát, ugyanannyi ideig mint a férfiak, a munkabérük a legtöbb esetben 50-60, sőt gyakran 75%-kal kevesebb volt mint a férfiaké. Sokszor előfordúlt az is, hogy a munkabért csökkenteték viszont a munkaidőt 11-14 órára emelték. Dühítette a nőket az is, hogy munkájuk során folyamatos megaláztatást, lelki és testi fenyegetést, sőt időnként szexuális zaklatásban részesültek. Mikor az utóbbira fény derült, a molesztálást elszenvedő nőt vétkesnek tartották, ezért elbocsájtották, majd a főnököt pedig, akit a nők "eltérítették az erkölcsteken útra", áthelyezték a cég egy másik osztályára.
Az asszonyok a háború második felében egyre gyakrabban sztrájkoltak. Híres esett volt az 1917 tavaszán a Fonciére Biztosító Intézet nőitisztviselőinek fellépése, akik férfi kollégáikkal azonos mértékű fizetést követeltek. Ez a sztrájk három napig tartott, és a nők teljes győzelmével fejeződött be.
sajnos a legtöbb női sztrájk nem végződött ilyen fényesen. A háború előrehaladtával a nők egyre elkeseredettebbek lettek, mert a bérek nem emelkedtek, az árak viszont 5-6-szorosára nőttek.
Ki vigyáz a gyerekre?:
Mivel a legtöbb anya dolgozik és az apák fronton voltak, megoldandó feladttá vált a gyerekek megörzése. Ahol megoltható volt, ott a rokonok, ngayszülők,idősebb testvérek,szomszédok besegítettek, de a legtöbb helyen felügyelet nélkül hagyták a 10 évesnél kisebb gyerekeket is.
1916-ban egy törvény rendelkezett a munkába járó nők gyerekeinek gondozásáról, és utasították a törvényhatóságokat, hogy állítsanak fel napközi otthonokat, a gyárak tulajdonosait pedig arra, hogy megfelelő helyiségeket bocsássanak a női alkalmazottak gyerekeinek. Mindezt az állam nem finanszírozta. Az étkeztetés során akár cukrozott káposztával, zsemlebéllel, szalonnával tömték be a száját a síró babáknak, és nem egy közülük meg is fuladt e közben.
Akik nem tudtak megélni:
Nagyon sok nőnek nem sikerűlt gondoskodni a családjáról. Rengeteg munka mellett is annyira kevesett kerestek, hogy kénytelenek voltak nem a legtörvényesebb úton kiegészíteni a jövedelmüket. 1916-ban már az elkövetők 36% nő volt. Legtöbb esetben lopással, csalással, csecsemőgyilkossággal és prostitúcióval(ami a háború során 150% nőt meg) vádolták őket.
Sajnos a háború alatt sem lett jobb a sorsuk a megesett cselédlányoknak, lányanyáknak, akik szégyenükben, nincstelenségükben gyakran megölték vagy magára hagyták újszülött csecsemőjüket.
Bár a társadalom elfogatta a dolgozó nők jelenségét, alig várták, hogy visszatérjenek a boldog békeidők és a nők is vissza menjenek a fakanál mellé. Csak hogy a szellemet már nem lehet visszadugni a palackba: a nők rájöttek, hogy ha eltudják végezni ugyanazt a munkát, mint a férfiak, ugyanazok a jogok is megilletik őket.
Dolgozó nők:
Mivel a háború miatt bevonultak a férfiak, hamar munkaerő hiány alakult ki. 1915 végétől a magyar női munkások száma megugrott és 1908-ra becslések szerint a nők fele kenyérkeresővé vált. Nem csak a falusi asszonyok, hanem a városi és a középosztályi hölgyek is kénytelenek voltak munkát vállalni. A nők olyan szakmákat sajátosítottak el, ahol eddig kizárólag férfiak dolgoztak.
A gyárakban dolgozó nők helyzete nem volt a legjobb, amit ebben a korabeli cikkben is láthatunk:
" A helyzetünk olyan, hogy mindenki -a legmagasabb gyári tisztviselőtől kezdve a legkisebb mesterig- mindenki velünk gorombáskodik, mindenki úr akar lenni felettünk. Amelett keresetünk silány, heti 18-20-24 korona. Ezért a bérért dolgoztunk rettenetesen rossz, büdös levegőjü odúban, napi tíz órát, eggyik héten éjjel, másik héten nappal."
Nem csak a gyárakban, hanem a hivatalokban, szolgáltató szektorban is egyre több nővel találkozott az ember. Nők voltak a villamoskalauzok, a bérkocsisok, az utcaseprők, a mozdonyfűtők, a pincérek, a kereskedők, tanítok és az orvosok is.
Bár a dolgozó nők szóbeli megbecsülése elég nagy, az anyagi elismerés elég kevés volt. Hiába végezték ugyanazt a munkát, ugyanannyi ideig mint a férfiak, a munkabérük a legtöbb esetben 50-60, sőt gyakran 75%-kal kevesebb volt mint a férfiaké. Sokszor előfordúlt az is, hogy a munkabért csökkenteték viszont a munkaidőt 11-14 órára emelték. Dühítette a nőket az is, hogy munkájuk során folyamatos megaláztatást, lelki és testi fenyegetést, sőt időnként szexuális zaklatásban részesültek. Mikor az utóbbira fény derült, a molesztálást elszenvedő nőt vétkesnek tartották, ezért elbocsájtották, majd a főnököt pedig, akit a nők "eltérítették az erkölcsteken útra", áthelyezték a cég egy másik osztályára.
Az asszonyok a háború második felében egyre gyakrabban sztrájkoltak. Híres esett volt az 1917 tavaszán a Fonciére Biztosító Intézet nőitisztviselőinek fellépése, akik férfi kollégáikkal azonos mértékű fizetést követeltek. Ez a sztrájk három napig tartott, és a nők teljes győzelmével fejeződött be.
sajnos a legtöbb női sztrájk nem végződött ilyen fényesen. A háború előrehaladtával a nők egyre elkeseredettebbek lettek, mert a bérek nem emelkedtek, az árak viszont 5-6-szorosára nőttek.
Ki vigyáz a gyerekre?:
Mivel a legtöbb anya dolgozik és az apák fronton voltak, megoldandó feladttá vált a gyerekek megörzése. Ahol megoltható volt, ott a rokonok, ngayszülők,idősebb testvérek,szomszédok besegítettek, de a legtöbb helyen felügyelet nélkül hagyták a 10 évesnél kisebb gyerekeket is.
1916-ban egy törvény rendelkezett a munkába járó nők gyerekeinek gondozásáról, és utasították a törvényhatóságokat, hogy állítsanak fel napközi otthonokat, a gyárak tulajdonosait pedig arra, hogy megfelelő helyiségeket bocsássanak a női alkalmazottak gyerekeinek. Mindezt az állam nem finanszírozta. Az étkeztetés során akár cukrozott káposztával, zsemlebéllel, szalonnával tömték be a száját a síró babáknak, és nem egy közülük meg is fuladt e közben.
Akik nem tudtak megélni:
Nagyon sok nőnek nem sikerűlt gondoskodni a családjáról. Rengeteg munka mellett is annyira kevesett kerestek, hogy kénytelenek voltak nem a legtörvényesebb úton kiegészíteni a jövedelmüket. 1916-ban már az elkövetők 36% nő volt. Legtöbb esetben lopással, csalással, csecsemőgyilkossággal és prostitúcióval(ami a háború során 150% nőt meg) vádolták őket.
Sajnos a háború alatt sem lett jobb a sorsuk a megesett cselédlányoknak, lányanyáknak, akik szégyenükben, nincstelenségükben gyakran megölték vagy magára hagyták újszülött csecsemőjüket.
Bár a társadalom elfogatta a dolgozó nők jelenségét, alig várták, hogy visszatérjenek a boldog békeidők és a nők is vissza menjenek a fakanál mellé. Csak hogy a szellemet már nem lehet visszadugni a palackba: a nők rájöttek, hogy ha eltudják végezni ugyanazt a munkát, mint a férfiak, ugyanazok a jogok is megilletik őket.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése